A Japán nők titka: Ezzel 50 után is ragyogó és feszes lesz a bőre!
A 96 éves nagymamám elárulta a hosszú élet titkát: "Az ereket tisztítani kell, minden nap! A receptem:
Hihetetlen! Ez a gyümölcs pár hét alatt lebontja az összes zsírt a testedről!
Igyon naponta ebből 1 pohárral és a paraziták kijönnek belőled!
2026-ban látványosan emelkedtek a bolti dolgozók fizetései Magyarországon. Több nagy kiskereskedelmi áruházlánc is jelentős béremelést hajtott végre, részben az infláció hatásainak ellensúlyozására, részben a munkaerő megtartása érdekében. A összesítése szerint a bolti eladók bére sok esetben nemcsak nominálisan, hanem reálértéken is növekedett.
Miközben az idei inflációt a szakértők 3–4 százalék közé becsülik, a vezető áruházláncok ennél jóval nagyobb mértékű emelésekről döntöttek. Ennek eredményeként 2026-ban a nagyobb láncoknál a bolti dolgozók kezdő alapbére jellemzően bruttó 418 ezer és 542 ezer forint között alakul, míg vezetői pozíciókban akár nettó egymillió forint feletti jövedelem is elérhető.
A vizelet-inkontinencia 48 óra alatt elmúlik, ha ezt egy éjszakára behelyezi a
A doktornő elárulta mit kell tenni, hogy újra olyan legyen a potencia mint 30 évesen!
A doktornő elárulta, hogy lesz kemény potencia 70 felett is
Sokan nem ismerik ezt a filléres cseppet, pedig a körömgombát örökre megszűnteti!
Az Aldinál továbbra is az egyik legmagasabb fizetésre számíthatnak a bolti dolgozók. A kezdő bér bruttó 541 900 forint, amely egy év után bruttó 562 600 forintra emelkedik, a bérsáv felső határa pedig eléri a bruttó 750 600 forintot. A logisztikai területen ennél is magasabb bérek jellemzőek. Az áruházvezetők fizetése bruttó egymillió forint felett indul, és tapasztalattól függően nettó egymillió forint fölé is emelkedhet. A béreket egészségügyi szűrések és napi friss zöldség-gyümölcs juttatás egészíti ki.

Ez a házi recept már az első használat után megszünteti az ízületi fájdalmakat!
Ha fáj a vállad, a hátad vagy a térded, mindenképpen hagyd ki ezt a két ételt az étrendedből...
A 65 év feletti potencia titka, hogy meg kell húzni kétszer a..
Uraim! Nem kell tovább várniuk, a potencia 3 perc alatt visszatér - 60 fölött is!
A Tesconál 2026-ban átlagosan 7,2 százalékos béremelést hajtottak végre. Az áruházi dolgozók nyolcórás alapbére bruttó 418 ezer forintról indul, a felső sáv pedig bruttó 562 ezer forintnál zárul. A munkavállalók egységes cafeteria-juttatásban részesülnek, amelynek éves összege bruttó 301 ezer forint, emellett 15 százalékos dolgozói vásárlási kedvezményt és megemelt utazási támogatást is kapnak.
A Penny az értékesítési és logisztikai munkakörökben átlagosan 8 százalékos, a központi pozíciókban pedig 6 százalékos béremelést vezetett be. A juttatási csomag része a SZÉP-kártya, a dolgozói kedvezmény, valamint a bővített bérlet- és utazási támogatás. 2026-tól egy rugalmasabb, választható cafeteria rendszer is elérhetővé vált a munkavállalók számára.
87 éves pécsi asszony elárulja a titkát: Minden nap tisztítom az ereim! Elég egy kanál ebből a..
Uraim! Két lépésben visszakaphatja a fiatalkori potenciáját! Csak hallgasson rám..
Íme a prosztata gyilkos! Minden férfi olvassa el!
Csodálatos recept ízületi problémákra! 3 nap és búcsút inthet a fájdalomnak!
Az Auchan két lépcsőben összesen több mint 9 százalékkal emelte az alapbéreket. A szakképzettséget nem igénylő áruházi munkakörökben a bruttó fizetés júliustól eléri a 440 ezer forintot, míg a pékek és hentesek esetében meghaladja a bruttó 570 ezer forintot. A szakképzett dolgozók átlagkeresete bruttó 640 ezer forint felett alakul, logisztikai területen pedig akár bruttó 850 ezer forintos bér is elérhető.
A becsületes alföldi orvos elárulta, hogyan lehet örökre megszabadulni a magas vérnyomástól..
Uraim! Most elárulom Önöknek, hogyan segítettem több ezer férfinak a kemény potencia visszaszerzésében..
A bütyök másnapra eltűnik, csak vastagon kenje fel ezt a házi kenőcsöt:
Férfiak figyelem! A doktornő elárulja az örök potencia titkát, akár 60 év felett is!
Az elemzés szerint a kiskereskedelmi béremelések egyértelműen meghaladják az infláció mértékét. Az MNB 2026-ra 3,2 százalékos pénzromlást vár, míg a piaci elemzők 3,6–3,8 százalékos drágulással számolnak. Ez azt jelenti, hogy a bolti dolgozók fizetése több esetben reálértéken is növekszik, különösen ott, ahol tartós munkaerőhiány tapasztalható.