Annak, hogy sokan néznek szemét műsorokat, számos pszichológiai és társadalmi oka van. Ezek a műsorok nyíltan nem képviselnek semmilyen kulturális értéket, inkább menekülést nyújtanak a mindennapi problémák elől: a nézők egy olyan világba léphetnek be, ahol nem kell bonyolult történetekre figyelniük, ahol a dráma túljátszott, a helyzetek pedig eltúlzottak.
Ezek a kaotikus helyzetek vigaszt adnak, mások gondjain keresztül könnyebbnek tűnhetnek a saját problémáink, vagy épp arra emlékeztetnek, hogy másoknak is vannak nehézségeik. A trash műsorokat emellett gyakran mozgatja a káröröm és az összehasonlítás igénye is, sok néző tudatosan úgy követ egy műsort, hogy közben azon bosszankodik, hogy egy játékos vagy szereplő mennyire buta. És persze vannak azok is, akik örömüket lelik abban, hogy hibákat találnak a szereplőkben, vagy épp egyfajta felsőbbrendűséget éreznek, amiért ők nem annyira hülyék, mint a képernyőn látott emberek. És itt érkezünk el az Észbontókhoz.
FONTOS! A nyakunkon lévő papillómák, a bennünk élő paraziták elszaporodását jelenti..
Zavarnak a plusz kilók? A lógó pocak magától kiszárad! Reggelente egyél 3 kanál..
Ez az egyedülálló nő 2 hónap alatt, több mint 35 kg-ot tudott fogyni a találmányával!
Nem kell műtét! Egy orvos szerint, ez a házi módszer segít megszabadulni a bütyöktől 1 hónap alatt!
Ez a műsor azért fut már jóval több mint egy évtizede, mert a nézők hétről hétre azt kérdezgetik egymástól, hogy ezek az emberek tényleg ennyire buták, vagy csak eljátsszák? Az Észbontókban jellemzően celebek versenyeznek egymással, hogy eltalálják, vajon a rájuk osztott műveletlen páros jól vagy rosszul válaszol a feltett kérdésekre. Az új és az eredeti formátum között lényegi különbség nincs, csak a műsorvezető személye változott.
A TV2 leszerződtette az RTL-től Szépréthy Rolandot, aki korábban azzal került be a sajtóba, amikor egy épület tetejéről szórt készpénzt ácsingózó tinik közé. Szépréthy a Sztárboxban akkor volt tényleg vicces, amikor a laikusságával felhúzta a kommentátortársát, Kokót, de ezen kívül általában egy nagyon jól bejáratott mondattal operált, ami így hangzott: "Hát mi történik itt, kérem szépen!"
Hihetetlen! Ez a csepp másnapra eltüntette a körömgombám! Így keresd a gyógyszertárakban:
Urológus: "Mit kell ennie, hogy egy hét alatt legyőzze a prosztatát: egy nagyon egyszerű étel..."
Ezzel az étellel a cukor mindig 4,3 mmol lesz! ITT a recept, kattintson mielőtt törlik!
Férfiak figyelem! A prosztata egészségéhez nem kell más, mint ez a filléres fokhagyma és..
Ezt a formulát egyébként sikeresen alkalmazta a Megasztárban is, a produkciók jó részét így nyugtázta a műsorvezető. Szépréthy az új Észbontókban először vezet egyedül műsort – igaz, nem élőt –, ennek ellenére le tudja hozni az adásokat, gyorsan reagál, poénkodik a celebekkel, és tudja, melyik kamerába kell nézni. Az, hogy nem vicces, nem csak az ő hibája – Kovács Áron sem volt az.
Nem vicces az sem, hogy a szereplők nem ismerik az égtájakat, hogy azt hiszik, Szlovákia és Szlovénia ugyanaz az orszá és hogy melyik irányba forog a Föld, a válasz az volt: "valójában „beugratós”, mert a Föld nem is forog."
Az, hogy vannak emberek, akik felnőttként azt hiszik, hogy Románia az északi szomszédunk, az szimplán érthetetlen, és valahol nagyon szomorú.
A Kísértés őszinte szemét műsor, élvezhető pillanatokkal, az Észbontók ezzel szemben arról szól, hogy – többnyire – olyan celebek nevetnek ki félnótásokat, akik maguk is sokszor tényleg csak kicsivel okosabbak a válaszadóknál.
EZ a hétköznapi olaj, a körömgomba legfőbb ellensége! Minden boltban kapható, a neve:
Papillómák, izzadás, rossz lehelet – a paraziták biztos jelei! El fog tűnni, ha estére teszel...
Sokan nem ismerik ezt a filléres cseppet, pedig a körömgombát örökre megszűnteti!
4 nap alatt meggyógyítottam a vizelet-inkontinenciámat ezzel a gyümölccsel! A recept elérhető itt:
Nem tudni, hogy ezek az emberek tényleg ennyire hülyék-e, vagy rájátszanak kicsit, mint ahogy az is tök érdekes kérdés lenne, hogy hogyan zajlik a szereplőválogatás. Kimondottan műveletlen embereket keresnek? Ha igen, akkor ki vállal el egy ilyet jó szívvel? A válaszok valójában a végeredmény szempontjából teljesen lényegtelenek, mert az Észbontók 2013 óta gyakorlatilag nagyobb megszakítás nélkül sajnos a képernyőn van.