Pákó családja – különösen az édesapja – finoman szólva sem fogadta örömmel, amikor kiderült: fiuk otthagyta az egyetemet, és magyar mulatós dalokat kezdett énekelni. A történet 2009-ben robbant ki igazán, amikor Nigériába eljutott egy cikk, amelyben az énekes nyíltan bevallotta, hogy szülei mit sem tudnak arról: már évekkel korábban hátat fordított jogi tanulmányainak. Pákó szerint egy rosszakarója juttatta el az írást a családhoz.

A cikk hatására hatalmas botrány tört ki otthon. Az édesapa, Lapite, dührohamot kapott, olyannyira, hogy a beszámolók szerint rendőrt kellett hívni hozzá, hogy lecsillapítsák. Az édesanya átmenetileg el is menekült otthonról, és egy rokonnál keresett menedéket, onnan hívta fel sírva a fiát. Pákó azért állt értetlenül az apja reakciója előtt, mert az idős férfi korábban minden hónapban szó nélkül elfogadta a Magyarországról hazaküldött dollárokat.

Az énekes két és fél évig járt jogi egyetemre, és egykor arról álmodott, hogy ő lesz az első fekete bőrű bíró Magyarországon. A cikkben ezt az álmát is felelevenítette, miközben bevallotta: a tanulmányait – akkor még ideiglenesnek gondolva – abbahagyta. „Úgy látszik, ebben az országban nem szabad őszintének lenni” – mondta akkor megtörten, hozzátéve, hogy valaki szándékosan árulta be a szüleinél. Apja szemében a „didikirály” szerep csupán bohóckodás volt, függetlenül attól, hogy fia sikeres előadóvá vált.

Pákó elmondása szerint annak idején azért hagyta ott az egyetemet, mert rendkívül nehéz anyagi helyzetben volt. „Szegény voltam, mint a templom egere. Se tandíjra, se ennivalóra nem tellett” – fogalmazott. Bár bántotta a lelkiismeret, bizonyítani akart: apjának, rokonainak és saját magának is. Azt ígérte, visszatér az egyetemre, hogy beteljesítse régi álmát. Végül nem lett belőle bíró, ám évekkel később, például a A Nagy Duett színpadán újra megmutatta, hogy a maga műfajában kiváló előadó és komikus.

Az édesanya később már nyíltabban beszélt a múltról. Elmondta, hogy fia ösztöndíjjal érkezett Budapestre jogot tanulni egy rangos egyetemen, de két és fél év után az éneklést választotta. A szülők – az apa tanár, az anya óvónő volt – diplomát szerettek volna látni a fia kezében. Úgy érezték, „bohócnak állt”. Sokáig nem értették a körülötte zajló felhajtást, mígnem megérkezett az első komolyabb összeg, amelyet hazaküldött. Ekkor kezdték más szemmel nézni a döntését.
A mama arról is beszélt, hogy fia nélkül nehéz helyzetben lennének. Többször haza akart látogatni, de ő inkább arra kérte, a repülőjegy és az ajándékok árát utalja haza. Fájdalmas volt számára, hogy hosszú évek óta nem ölelhette meg, de úgy érezte, ez az áldozat része annak, hogy Pákó az egyetlen pénzkereső a családban.

A család nigériai életkörülményei sem voltak könnyűek. Egy kétemeletes ház folyosóin több család élt együtt, közös fürdőszobával és mellékhelyiséggel. Az ő lakrészük egyetlen szobából és konyhából állt, ahol hatan éltek együtt. Pákónak hat testvére van: négy fiú és három lány közül az egyik fiú Hollandiában, a legidősebb nővér pedig Amerikában élt akkoriban.
Az édesanya mindig hangsúlyozta, mennyire büszke a fiára, még akkor is, ha gyakran bántották, kinevették vagy támadták őt. Amikor Dayo telefonon mesélt a nehézségeiről, együtt sírt vele. „Ő egy rendkívül tisztességes, szeretetreméltó gyerek” – mondta róla. A történet így nemcsak egy pályamódosításról szól, hanem családról, áldozatról és arról, hogy néha a legnehezebb döntések vezetnek a legváratlanabb utakra.