Az American Society of Hematology folyóiratában, a Bloodban megjelent kutatást Louise Tilley hematológus, a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) kutatója vezette, aki közel húsz éve vizsgálja a különös vérmintát.
Hatalmas eredmény, hogy ennyi év után végre sikerült azonosítani ezt az új rendszert, és így a ritka, de fontos betegek számára is biztosíthatjuk a megfelelő ellátást – mondta Tilley.
Igyon naponta ebből 1 pohárral és a paraziták kijönnek belőled!
A doktornő elárulta mit kell tenni, hogy újra olyan legyen a potencia mint 30 évesen!
Ez a házi recept már az első használat után megszünteti az ízületi fájdalmakat!
Sokan nem ismerik ezt a filléres cseppet, pedig a körömgombát örökre megszűnteti!
A vércsoportok közti különbségeket a vörösvérsejtek felszínén lévő fehérjék és cukormolekulák okozzák, amelyek az immunrendszer számára azonosítóként működnek. Ha ezek nem egyeznek vérátömlesztéskor, az súlyos, akár halálos reakciókat is kiválthat.
A doktornő elárulta, hogy lesz kemény potencia 70 felett is
Uraim! Két lépésben visszakaphatja a fiatalkori potenciáját! Csak hallgasson rám..
A 65 év feletti potencia titka, hogy meg kell húzni kétszer a..
A 96 éves nagymamám elárulta a hosszú élet titkát: "Az ereket tisztítani kell, minden nap! A receptem:
A jól ismert ABO-rendszeren és Rh-faktoron túl az emberi vérben több tucat másik rendszer is létezik, ám ezek többsége rendkívül ritka. A most felfedezett MAL-rendszer is ilyen: az úgynevezett AnWj-antigén a lakosság több mint 99,9 százalékában megtalálható, ám azoknál, akiknél a MAL gén mindkét példánya mutálódott, ez az antigén hiányzik.
A kutatók laboratóriumban igazolták is, hogy a MAL gén visszahelyezésével az AnWj-antigén újra megjelenik a sejtek felszínén. A MAL fehérje fontos szerepet játszik a sejthártya stabilitásában és a sejten belüli szállításban, és jellemzően csak a születés után kezd termelődni.
Csodálatos recept ízületi problémákra! 3 nap és búcsút inthet a fájdalomnak!
Íme a prosztata gyilkos! Minden férfi olvassa el!
A vizelet-inkontinencia 48 óra alatt elmúlik, ha ezt egy éjszakára behelyezi a
Hihetetlen! Ez a gyümölcs pár hét alatt lebontja az összes zsírt a testedről!
A felismerésnek komoly gyakorlati haszna is lehet: mostantól genetikai tesztekkel megállapítható, hogy valakinél a ritka MAL-negatív vértípus öröklött vagy valamilyen betegség okozta. Ez segíthet az orvosoknak a diagnózisban és a biztonságos vérátömlesztésben is.