Sokan hallhattak már róla: vizsgálat igazolja, hogy a lélek 21 grammos. Valóban ennyi lenne a tömege lelkünknek, és mérhető-e egyáltalán?
Az, hogy lelkünk a test pusztulása után is képes fennmaradni, sokak számára megnyugtató. A gondolat számos vallásban, az ókori egyiptomi hittől a kereszténységig rendkívül fontos. A modern tudomány kialakulásával egyre többeket kezdett el foglalkoztatni a kérdés, hogy igazolható-e a létezése. Sokan például hallhattak már róla, hogy az emberi lélek 21 grammot nyom, az elképzelést a 2003-as, 21 gramm című film is népszerűsítette – írja a Live Science.

De mennyire nehéz valójában?
A válasz elég kiábrándító: tudományos módszerrel eddig nem sikerült bizonyítani a lélek létezését, és így megvizsgálni sem lehet a tömegét.
Igaz, a 20. század elején, az angliai Dorchesterben egy jó hírű orvos megpróbálkozott a méréssel.

21 grammos az ember lelke?
Duncan MacDougall rengeteget gondolkodott a problémán: amennyiben az embernek van lelke, annak helyre van szüksége, vagyis tömege is van. A szakértő arra jutott, hogy a lélek a halálig szorosan kapcsolódik a testhez, valamilyen gravitációs anyag lehet, és a tömeg mérésekor, a halál pillanatában észlelhetővé válhat.
MacDougall egy helyi tüdőgondozóval lépett kapcsolatba, ahol végstádiumú tuberkulózisos betegeket ápoltak. Az orvos egy hatalmas mérleget épített, amely elbírta az ágyat és a rajta fekvő, haldokló pácienst is. Mivel a tuberkulózisos betegek utolsó napjaikban nem nagyon mozogtak, MacDougall ideálisnak látta őket a kísérlethez.
Az első páciens 1901. április 10-én hunyt el, a férfi halálakor a mérleg hirtelen 21,2 grammal kevesebbet mutatott.

A legenda ezzel meg is született.
Nem számított, hogy a következő betegnél már csak 14,1 grammos volt a csökkenés, és azt is csak 15 perccel a halál után mutatták ki. A harmadik személynél előbb 14,1 majd 28,3 grammos volt az eltérés. A negyedik esetet MacDougall kiemelte a vizsgálatból lehetséges mérési hiba miatt, az ötödik betegnél pedig 10,6 grammot rögzített, de úgy tűnik, a mérleg itt sem működött jól. A hatodik beteg még azelőtt meghalt, hogy a szakértő beállította volna műszerét.
MacDougall utóbb 15 kutyával is megismételte a kísérletet, azonban egyik állatnál sem detektált tömegcsökkenést. Az orvos 1907-ben publikálta eredményeit, és még a The New York Timesban is írt a kutatásról.

Nem fogadták el
MacDougall rendkívül kis mintával dolgozott, és már a korszakban sokan kétségbe vonták adatait. Maga a szakértő is elismerte, hogy további vizsgálatok szükségesek, ezeket viszont sosem végezték el, részben etikai okokból.
Az 1907-es tanulmány tudományos szempontból nem elfogadott.
Egy oregoni farmer 2000-ben juhok segítségével kísérelte meg rekonstruálni a kutatást. Érdekes módon 30-200 gramm közötti növekedést tapasztalt, igaz, az emelkedés csak néhány másodpercig tartott, majd a tömeg minden esetben visszaállt.
Dr. Gerry Nahum, a Duke Egyetem akkori munkatársa egy olyan hipotézist is kidolgozott, amely szerint a léleknek, vagy legalábbis a tudatnak, olyan információhoz kell kapcsolódnia, amely egy bizonyos mennyiségű energiának felel meg. A tömeg-energia ekvivalenciából (E = mc²) kiindulva arra jutott, hogy az energiát kellően érzékeny elektromágneses műszerekkel detektálni lehet.
Összességében a tudomány nem határozta meg a lélek tömegét, és még csak a lélek létezése sem bizonyított. A probléma inkább vallási, semmint tudományos.