Emme 2008-ban született, ikertestvérével együtt. A világhírű házaspár (2004–2014 között voltak együtt) akkoriban a világ egyik legnagyobb sztárpárjának számított, és válásuk is óriási visszhangot kapott. Bár útjaik különváltak, a figyelem azóta is a gyerekeiken van.
Sokan úgy vélik, hogy Emme Angelina Jolie lánya, Shiloh nyomdokaiba lépett, és úgy érzi, nem a „megfelelő testben” született. A tinédzser ragaszkodik ahhoz, hogy „ők”-ként szólítsák, nem pedig „ő”-ként.
A napokban a paparazzik lefotózták őt édesanyja mellett. Lopez állítólag annyira feszengve érezte magát, hogy alig mert felnézni, miközben lánya (vagy inkább: „gyermeke”) teljesen férfias stílusban mutatkozott.
Jennifer hivatalosan elfogadja gyermeke útkeresését és döntéseit, de a képeken sokak szerint látszik rajta, hogy nehézséget jelent számára a helyzet.
Hihetetlen! Ez a csepp másnapra eltüntette a körömgombám! Így keresd a gyógyszertárakban:
Ez a balatonfüzfői család 5 nappal azután meggazdagodott, hogy elolvasta ezt:
Egy citrom és fokhagyma keveréke megváltoztatta az életemet! A vérnyomásom pár nap alatt normalizálódott..
FONTOS! A nyakunkon lévő papillómák, a bennünk élő paraziták elszaporodását jelenti..
A közösségi médiában pedig ömlenek a reakciók:
„Szegény Lopez!”
„Anyuka génjei most szabadságon vannak.”
„Csak várjatok, majd meglátjátok, hogy egyszer még berobban!”