A cél az volt, hogy megvizsgálják, a feltételezésüknek, hogy édesanyjukat bántalmazzák, van-e valóságalapja. Amit a kamera felvett, valóban sokkoló volt.
A három nővér már egy ideje gyanította, hogy nem úgy mennek a dolgok édesanyjuk otthonában, ahogyan annak lennie kellene. Jolán Alzheimer- és Parkinson-kórban is szenved, ezért nehezen tudta volna elmondani a lányainak, ha valami gondja van, vagy bántalmazást szenved el.
Hihetetlen! Ez a gyümölcs pár hét alatt lebontja az összes zsírt a testedről!
A Japán nők titka: Ezzel 50 után is ragyogó és feszes lesz a bőre!
Ha fáj a vállad, a hátad vagy a térded, mindenképpen hagyd ki ezt a két ételt az étrendedből...
Sokan nem ismerik ezt a filléres cseppet, pedig a körömgombát örökre megszűnteti!
Azonban egyből biztosak voltak benne, hogy valami komoly probléma van, amikor Jolán nagy nehezen a tudtukra adta, hogy a személyzet nem szereti őt. A vészharangok azonnal megszólaltak és a nővérek úgy döntöttek, hogy követik a megérzéseiket.Összedugták a fejüket és eldöntötték, hogy elhelyeznek egy rejtett kamerát Joy szobájában. Amit sikerült felvenni vele, az még inkább ledöbbentette őket, mint gondolták.
A kamerafelvételen nyilvánvalóan látszott, hogy a személyzet a karjánál fogva rángatja Jolánt, majd amikor ellenállt, már a földön is húzták. A videó egy pontján az édesanyjuk láthatóan sírt, de mindez süket fülekre talált.
A doktornő elárulta mit kell tenni, hogy újra olyan legyen a potencia mint 30 évesen!
Csodálatos recept ízületi problémákra! 3 nap és búcsút inthet a fájdalomnak!
Férfiak figyelem! A doktornő elárulja az örök potencia titkát, akár 60 év felett is!
A vizelet-inkontinencia 48 óra alatt elmúlik, ha ezt egy éjszakára behelyezi a
A középső lány, Kata vásárolta meg az órának álcázott kamerát.
“Bűnösnek éreztem magam és a szívem majd kiugrott a helyéről, amikor elhelyeztem a szobában. Azt mondtam a személyzetnek, hogy anya zavarodottságán talán segíthet, ha mindig látja a pontos időt az ágyából. Amit a kamera felvett, sokkoló volt. Bárki, aki képes így bánni egy emberrel, alávaló teremtmény. A felvételt nézve, látva anya sírását, majd megszakadt a szívem.”
A videóban többször is volt rá példa, hogy Jolán szeretett volna kimenni a mosdóba, de a kérését figyelmen kívül hagyták. A személyzet nem igazán törődött vele, hogy segítsen neki, így egyedül maradt a kínlódásaival és sírt.
A bántalmazás a Brookside House Care Home-ban történt, Nagy-Britanniában. Amikor a szalag nyilvánosságra került, a felelős személyek nem tagadhatták tetteiket, ezért azonnal kirúgták őket. Ezen kívül közösségi munkára ítélték és felfüggesztett büntetést is kaptak.