A csepeli temetőben a családtagok és a rajongók csendes megemlékezésen idézték fel Zámbó Jimmy emlékét. Az évforduló kapcsán ismét előtérbe került a halálát övező bizonytalanság, valamint az a kérdés, hogy léteznek-e titkosított iratok az úgynevezett Jimmy-ügyben. Huszonöt évvel a tragédia után, 2026-ban lejárt a korábban emlegetett titkosítás határideje, ennek kapcsán pedig megszólalt az énekes legkisebb fia is.
A vizelet-inkontinencia 48 óra alatt elmúlik, ha ezt egy éjszakára behelyezi a
Uraim! Most elárulom Önöknek, hogyan segítettem több ezer férfinak a kemény potencia visszaszerzésében..
A Japán nők titka: Ezzel 50 után is ragyogó és feszes lesz a bőre!
Uraim! Nem kell tovább várniuk, a potencia 3 perc alatt visszatér - 60 fölött is!
Zámbó Imre – művésznevén Zámbó Jimmy – 2001. január 2-án hunyt el tragikus körülmények között. A hivatalos álláspont szerint halálát egy szerencsétlen baleset okozta, ám az eset körülményei azóta is számtalan találgatásnak és összeesküvés-elméletnek adnak táptalajt. A közvélemény egy része máig nem nyugodott bele a magyarázatokba, ezért időről időre újra fellángol a vita arról, mi is történt valójában azon az éjszakán.
A csepeli temetőben tartott megemlékezésen ismét szóba került az ügy lezárása is. Zámbó Jimmy legkisebb fia, Adrián határozottan cáfolta, hogy létezett volna bármiféle titkosított akta, ahogyan azt korábban már többször is hangsúlyozta.
„Ezúton szeretném üzenni azoknak, akik erre várnak, hogy azért túl sok energiát és időt ebbe ne fektessenek, mert csalódni fognak.”
A bütyök másnapra eltűnik, csak vastagon kenje fel ezt a házi kenőcsöt:
A doktornő elárulta mit kell tenni, hogy újra olyan legyen a potencia mint 30 évesen!
Uraim! Két lépésben visszakaphatja a fiatalkori potenciáját! Csak hallgasson rám..
A doktornő elárulta, hogy lesz kemény potencia 70 felett is
Zámbó Jimmy pályafutása során rekordokat döntött, koncertjein ezrek énekelték vele együtt slágereit, és halála után is megmaradt a „Király” státusza a rajongók szemében. Tragikus távozása nemcsak a családját, hanem az egész országot megrázta, és máig az egyik legtöbbet emlegetett eset a hazai zenei élet történetében.
A 25. évforduló alkalmából január 22-én tartják a nagyszabású megemlékezést az énekes sírjánál, ahol várhatóan ismét sok rajongó rója le tiszteletét Zámbó Jimmy emléke előtt.