Különbséget kell tennünk aközött, hogy az illető Magyarországon vagy külföldön halt-e meg. 2014. július 1-jétől a magyarországi haláleseteket az anyakönyvi hivatal automatikusan jelenti a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak (NYUFIG), ami azt jelenti, hogy a családnak nem kell külön bejelentést tennie. A nyugdíj megszüntetésének folyamata automatikusan elindul, pusztán akkor van teendő, ha az elhunyt nem tudta átvenni az utolsó havi nyugdíját.
Uraim! Most elárulom Önöknek, hogyan segítettem több ezer férfinak a kemény potencia visszaszerzésében..
A Japán nők titka: Ezzel 50 után is ragyogó és feszes lesz a bőre!
Uraim! Két lépésben visszakaphatja a fiatalkori potenciáját! Csak hallgasson rám..
Igyon naponta ebből 1 pohárral és a paraziták kijönnek belőled!
A nyugdíj lemondása haláleset miatt
Külföldön bekövetkezett haláleset esetén a hozzátartozóknak kötelessége erről a NYUFIG-ot értesíteni. Egészen pontosan így szól a Magyar Államkincstár tájékoztatója:
Ha egy nyugdíjas külföldön hal meg, akkor a vele együtt élő hozzátartozónak – pl. házastársnak, gyermeknek, unokának, szülőnek vagy testvérnek –, illetve az örökösnek vagy annak, aki a nyugdíjat felvette, 15 napon belül jeleznie kell a halálesetet a nyugdíjfolyósító felé. A bejelentéshez csatolni kell a halotti anyakönyvi kivonat másolatát is.
A nyugdíjat mindig tárgyhónapban folyósítják, vagyis például májusban a május havi összeget kapja meg a jogosult. A nyugdíj legkésőbb az elhunyt halála hónapjának utolsó napjáig jár, utána már nem.
Ez a házi recept már az első használat után megszünteti az ízületi fájdalmakat!
Íme a prosztata gyilkos! Minden férfi olvassa el!
87 éves pécsi asszony elárulja a titkát: Minden nap tisztítom az ereim! Elég egy kanál ebből a..
Ha fáj a vállad, a hátad vagy a térded, mindenképpen hagyd ki ezt a két ételt az étrendedből...
Mi történik a nyugdíjjal, ha azt az elhunyt nem tudta felvenni?
Ha az elhunyt a halála hónapjára járó nyugdíjat nem kapta meg, azt egy éven belül igényelhetik a hozzátartozók:
-először az, aki vele egy háztartásban élt (pl. házastárs, gyermek, unoka, szülő, nagyszülő vagy testvér – ebben a sorrendben),
-ha ilyen hozzátartozó nincs, akkor az örökös, a hagyatéki végzés jogerőre emelkedésétől számítva.
A kérelem benyújtásáról részletes útmutató és letölthető nyomtatvány is elérhető a Magyar Államkincstár (itt), illetve a magyarorszag.hu (itt – Kérelem a jogosult halála esetén fel nem vett ellátás kifizetéséhez) oldalakon.
Csodálatos recept ízületi problémákra! 3 nap és búcsút inthet a fájdalomnak!
Férfiak figyelem! A doktornő elárulja az örök potencia titkát, akár 60 év felett is!
A bütyök másnapra eltűnik, csak vastagon kenje fel ezt a házi kenőcsöt:
Uraim! Nem kell tovább várniuk, a potencia 3 perc alatt visszatér - 60 fölött is!
Előfordulhat, hogy a nyugdíjfolyósító nem értesül időben a halálesetről, és a nyugdíjat még a halál hónapját követő hónapban is kiutalja. Mi a teendő?
1. Ha postán érkezik a nyugdíj:
-A hozzátartozó ne vegye át az összeget, és jelezze a postásnak, hogy a címzett elhunyt.
-A posta visszaküldi a pénzt a Nyugdíjfolyósítónak, így nem fizetik ki jogtalanul.
Ha mégis átveszik az összeget, akkor a Kincstár hivatalos határozattal visszafizetésre kötelezi a felvevőt.
A vizelet-inkontinencia 48 óra alatt elmúlik, ha ezt egy éjszakára behelyezi a
A doktornő elárulta mit kell tenni, hogy újra olyan legyen a potencia mint 30 évesen!
A 96 éves nagymamám elárulta a hosszú élet titkát: "Az ereket tisztítani kell, minden nap! A receptem:
Hihetetlen! Ez a gyümölcs pár hét alatt lebontja az összes zsírt a testedről!
2. Ha bankszámlára érkezik az összeg:
-A haláleset hónapját követően a számlára érkező nyugdíjat vissza kell utalnia a Kincstár számlájára.
-Ha ezt nem történik meg, akkor a Kincstár hivatalosan követeli vissza az összeget.
A Magyar Államkincstár bejárata
Kérdése van a hozzátartozói ellátásokról? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 napon belül, díjmentesen válaszolnak.
A doktornő elárulta, hogy lesz kemény potencia 70 felett is
A becsületes alföldi orvos elárulta, hogyan lehet örökre megszabadulni a magas vérnyomástól..
Sokan nem ismerik ezt a filléres cseppet, pedig a körömgombát örökre megszűnteti!
A 65 év feletti potencia titka, hogy meg kell húzni kétszer a..
Mi változott?
2024-ben még a januárban elhunyt nyugdíjas hozzátartozója felvehette a februárban érkező 13. havi nyugdíjat, csupán kérelmeznie kellett. 2025. január 1-jétől módosultak a feltételek: mostantól csak annak a jár, aki a megelőző év legalább egy napjára, valamint a tárgyév februárjára társadalombiztosítási nyugellátásban részesül. Egyszerűbben megfogalmazva, annyiban változott a törvény, hogy 2025-ben az érintettnek februárban is nyugdíjasnak kell lennie. (És nyilván 2026-ban meg utána is.)
Azok a nyugdíjasok, akik a tárgyév januárjában meghaltak és így csak január 31-ig jár részükre a nyugdíj, már nem szereznek jogosultságot a 13. havi nyugdíjra. Ez azt jelenti, hogy velük együtt élő hozzátartozójuk vagy az örökösük sem kérheti a 13. havi nyugdíj kifizetését.