Angelina Jolie egykor a világ legszebb, legstílusosabb nője volt, Brad Pittel pedig ők voltak Hollywood elsőszámú álompárja. Két éve mindenkit hidegzuhanyként ért a hír, amikor kiderült: külön utakon folytatják. Azóta képtelen kiheverni a történteket, folyamatosan lejáratja a sajtó előtt Pittet, még az FBI-nál is felnyomta, és a gyerekeket is eltiltotta tőle. Azóta sokat változott az ügy, de színésznő képtelen lenyugodni. Míg a nyilvános eseményein a fodrászoknak és a stylistoknak köszönhetően csinos, addig ez a hétköznapi életben már nem mondható el róla, annak ellenére, hogy régen erre is nagyon odafigyelt. A sztár a napokban kimozdult egy kicsit, a róla készült lesifotók pedig megdöbbentőek.
Uraim! Nem kell tovább várniuk, a potencia 3 perc alatt visszatér - 60 fölött is!
A becsületes alföldi orvos elárulta, hogyan lehet örökre megszabadulni a magas vérnyomástól..
Igyon naponta ebből 1 pohárral és a paraziták kijönnek belőled!
A doktornő elárulta, hogy lesz kemény potencia 70 felett is
Csontsoványra fogyott
A mostani fotók előtt egyébként mindenkit megdöbbentett, és sokan azt gondolták, teljesen elment az esze. Angelina akkor a 30 fokban tetőtől talpig feketében, meleg kabátban sétálgatott. Akkor úgy tűnt, rejteget valamit, valószínűleg azt, hogy mennyire vékony. Most viszont még annál is lepukkantabb állapotban fotózták le, ami további aggodalomra ad okot.

Pár hete egy rendezvényen vett részt
Uraim! Két lépésben visszakaphatja a fiatalkori potenciáját! Csak hallgasson rám..
Férfiak figyelem! A doktornő elárulja az örök potencia titkát, akár 60 év felett is!
A bütyök másnapra eltűnik, csak vastagon kenje fel ezt a házi kenőcsöt:
Sokan nem ismerik ezt a filléres cseppet, pedig a körömgombát örökre megszűnteti!
Egyre ijesztőbb
Angelina egy egyszerű sportcipőt, fekete cicanadrágot, és bő szürke pólót viselt. A fején szalmakalap volt, szemét napszemüveg takarta. Bár az arcát a szemüvegnek köszönhetően nem látni, a sztár egyfolytában a száját rágta, ami arra utal, hogy nagyon feldúlt állapotban van.

Itt látszik mennyire belebetegedett a válásba