Egy családi biciklizésnek indult, de kis híján bűnügyi helyszínelés lett belőle. Az erdő szélén bukkantunk rá a rejtélyes csontokra, a hatéves fiam pedig gyorsan átvette az irányítást. A történethez végül a természetvédelmi őrök és a kormányhivatal is csatlakozott.

Rejtélyes csontokra bukkantunk egy családi bringázás közben. A hatéves fiam – aki falusi disznóvágásokon edződött – nem sokat habozott, amikor meglátta az erdőszéli betonúton fekvő gerincoszlopot. Leszállt a bicikliről és alaposan megvizsgálta a csontokat. Elsőre őzre tippeltünk, de később kiderült, hogy tévedtünk.

Egy családi biciklizésnek indult, de kis híján bűnügyi helyszínelés lett belőle. Az erdő szélén bukkantunk rá a rejtélyes csontokra, a hatéves fiam pedig gyorsan átvette az irányítást. A történethez végül a természetvédelmi őrök és a kormányhivatal is csatlakozott.
Egy családi biciklizésnek indult, de kis híján bűnügyi helyszínelés lett belőle. Az erdő szélén bukkantunk rá a rejtélyes csontokra, a hatéves fiam pedig gyorsan átvette az irányítást. A történethez végül a természetvédelmi őrök és a kormányhivatal is csatlakozott.

Mikor a fiam egy nagy bottal az út menti bokrokba piszkálta, újabb maradványokra bukkant. Pár méteren belül még két gerincoszlopot, lábszárcsontokat és lapockákat is találtunk. A családi kirándulás így hamar természetrajzi expedícióvá, majd félhivatalos nyomozássá alakult.

Rejtélyes csontokat találtunk az erdőben
Az eset természetesen nem hagyott nyugodni és elkezdett dolgozni bennem az újságíróösztön. Rá akartam jönni, hogyan bukkanhattunk egy helyen egyszerre három állat maradványára is.
Megkerestem a Duna–Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őrét, Szabó Mátét, aki szerint nem is olyan ritka az eset.

– Valószínűleg egy állattartónál elpusztult állatot dobtak ki. Gyakori, hogy a magángazdák nem foglalkoznak azzal, hogy hivatalosan elszállítsák a levágott, vagy elpusztult állatainak a maradványait. Kiviszi, kidobja, aztán mondja: Azt’ majd a rókák megeszik.” – magyarázta Máté, aki elárulta, hogy ő már talált így lovat és fél marhát is.

Szabálytalanul került ki?
Hivatalos választ is kértem az ügyben a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivataltól. A szervezet megerősítette: az ilyen eljárás törvényellenes, és súlyos kockázatokat rejt:

– A jogszabályellenes állati melléktermék-kezelés veszélyezteti az élelmiszer- és takarmánylánc biztonságát, közvetve pedig az emberek egészségét is. Az állati eredetű melléktermékek nem megfelelő kezelése állat-egészségügyi kockázatot hordoz, járványveszélyt jelenthet, és vonzza a dögöt fogyasztó vadon élő állatokat is – írták válaszukban. Kiemelték, hogy az Európai Unió és a hazai jogszabályok alapján az állattartónak kötelezettsége az elhullott állatok elszállíttatása és ártalmatlanítása. Ez kizárólag engedéllyel rendelkező szervezeten keresztül történhet. Ha a tetem tulajdonosa nem ismert, a terület vagy a közút kezelője a felelős.
Megkérdeztem egy hentest is, hogy nekik milyen módon kell a maradványokat megsemmisíteni. Dávid Róbert elmondta: az elhullott állatok maradványait a feldolgozóüzemek (például a gönyűi fehérjefeldolgozó) pénzért átveszik, sőt, számlát is adnak róla, amit nekik meg kell őrizniük egy esetleges ellenőrzéshez.

– A magángazdák egy bizonyos mennyiségig eláshatják a tetemeket a saját földjükön, de ez szigorúan szabályozott. Az út menti kidobálás viszont messze túl van minden szabályos kereten – vélekedett a kocsi hentes.

Így a családi kerekezésnek és a nyomozásunknak tanulsága is lett: a bokrok között heverő csontok nemcsak nyugtalanító látványt nyújtanak, hanem emlékeztetnek is bennünket arra, hogy az állattartás nem ér véget az állatok halálával. A szabályok nem véletlenül szigorúak. És ahogy a kormányhivatal is hangsúlyozta, nemcsak az állatokat, de minket, embereket is védenek.