A családja nagyon megijedt, amikor a népszerű tévés augusztusban rosszul lett a balatoni pihenés során. Most ő maga mesélt arról, hogyan alakult az állapota és az élete azóta.
Rózsa György éppen a Balatonban fürdött, amikor sztrók érte. A lábai váratlanul felmondták a szolgálatot, nem tudott felállni a vízben. Lánya azonnal odasietett, jöttek a mentők, és kórházba szállították – ennek köszönheti, hogy nem lett nagyobb baj. A műsorvezető, aki októberben már a 78. születésnapját ünnepelte, azt mondja, egy pillanatra azt hitte, ott ér véget minden. Azóta teljesen átértékelte az életét.
Igyon naponta ebből 1 pohárral és a paraziták kijönnek belőled!
Ez a házi recept már az első használat után megszünteti az ízületi fájdalmakat!
Hihetetlen! Ez a gyümölcs pár hét alatt lebontja az összes zsírt a testedről!
Ha fáj a vállad, a hátad vagy a térded, mindenképpen hagyd ki ezt a két ételt az étrendedből...
Szerencsés kimenetelű sztrókom volt. De nagyon furcsa időszakot tudhatok magam mögött. Én, aki állandóan jövök-megyek, és megszoktam, hogy heti háromszor a barátaimmal ebédelek, vagy épp utazgatok velük ezúttal sokáig voltam szobafogságra ítélve. Azt is meg kellett szoknom, hogy Csilla lányom még az orvosoknál is szigorúbban betartat velem minden szabályt." – mesélte.
Hozzátette, hogy még körülbelül fél évig szednie kell a gyógyszereit, és az étkezésére is oda kell figyelnie– például jóval kevesebb édességet ehet. Ráadásul a gyomra is rendetlenkedett mostanában, így további vizsgálatokon is részt vett.
A Japán nők titka: Ezzel 50 után is ragyogó és feszes lesz a bőre!
Férfiak figyelem! A doktornő elárulja az örök potencia titkát, akár 60 év felett is!
Csodálatos recept ízületi problémákra! 3 nap és búcsút inthet a fájdalomnak!
Uraim! Két lépésben visszakaphatja a fiatalkori potenciáját! Csak hallgasson rám..
"Szerencsére az erőm már visszatért. Éppen a napokban határoztam el, hogy ismét eljárok majd naponta sétálni. A kedvenc helyeim a Margitsziget, a Városliget és a Budai Vár. A lányommal és az unokámmal a várat múlt héten már sikerült körbe sétálnom, bár bevallom, egy olyan idős gyerek, mint az én Ádámkám még nem igazán van tekintettel arra, ha valaki beteg. Így az ő és persze a lányom kedvéért mindent el kell most követnem, hogy még jó sokáig jól legyek.Ők az én éltető erőim." – mondta György