Az Apollo 10 nevű űrmissziót ma már a modern kori történelem egyik kulcsfontosságú állomásaként tartják számon, hiszen ez volt az utolsó „főpróba” az ember Holdra lépése előtt. A legtöbben azonban csak a küldetés sikeres oldalát ismerik, miközben a valóság ennél jóval összetettebb volt: a háttérben több furcsa és váratlan esemény is történt, amelyek még a tapasztalt űrhajósokat is meglepték.


Az NASA évtizedekkel később hozta nyilvánosságra azokat a dokumentumokat és hangfelvételeket, amelyekből kiderül, hogy egy ilyen precízen megtervezett küldetés során is adódhatnak egészen szokatlan helyzetek. Az űrben minden apró hiba vagy rendellenesség fokozott jelentőséggel bír, és gyakran a legénységnek másodpercek alatt kell reagálnia – még akkor is, ha az adott jelenség teljesen váratlan.

A küldetés során Thomas Stafford parancsnok, Eugene Cernan és John Young több alkalommal is megszakította a kommunikációt, mert olyan dolgokat tapasztaltak, amelyekre egyszerűen nem számítottak. Az egyik legismertebb – és egyben legbizarrabb – incidens az volt, amikor a fedélzeten lebegő emberi ürüléket vettek észre. A súlytalanság állapotában ugyanis minden kontrollálatlanul sodródik, így egy ilyen helyzet nemcsak kellemetlen, hanem kifejezetten zavaró is lehetett. A később nyilvánosságra hozott beszélgetésekből az is kiderült, hogy a legénység tagjai egymás között próbálták kideríteni, kitől származhatott, ám végül senki sem vállalta érte a „felelősséget”.

Ennél azonban jóval rejtélyesebb és sokkal inkább nyugtalanító élmény érte őket, amikor a Hold túlsó oldalán haladtak. Ezen a ponton ugyanis megszűnt a közvetlen kapcsolat a Földdel, így az űrhajósok teljesen magukra maradtak. Ekkor egy furcsa, sípoló hangot kezdtek hallani, amelyet később „űrzeneként” vagy „űrmelódiaként” írtak le. A hang annyira szokatlan volt, hogy az egyik űrhajós állítólag így fogalmazott: „Ki kell derítenünk, mi ez. Senki sem fog hinni nekünk.”
A jelenség nem egyedi eset volt. Michael Collins, az Apollo 11 egyik űrhajósa is hasonló hangokról számolt be, amikor egyedül kerülte meg a Holdat. A különös zaj akkor jelentkezett, amikor a holdkomp levált a parancsnoki modulról, és csak akkor szűnt meg, amikor újra kapcsolatba kerültek egymással.

A későbbi vizsgálatok során a NASA szakemberei végül racionális magyarázattal szolgáltak: a hangot nagy valószínűséggel a különböző rádiórendszerek közötti interferencia okozta. Az űrben használt kommunikációs eszközök jelei bizonyos helyzetekben egymásba zavarhatnak, ami szokatlan hanghatásokat eredményezhet.

Mindezek ellenére az Apollo–10 története jól mutatja, hogy még a legjobban előkészített küldetések során is adódhatnak meglepő, sőt néha egészen bizarr helyzetek. Ezek az esetek nemcsak az űrkutatás technikai kihívásaira világítanak rá, hanem arra is, milyen mentális terhelésnek vannak kitéve az űrhajósok egy ilyen extrém környezetben. Az ilyen pillanatok teszik igazán emberivé a történelem nagy mérföldköveit.