Uraim! Nem kell tovább várniuk, a potencia 3 perc alatt visszatér - 60 fölött is!
A 65 év feletti potencia titka, hogy meg kell húzni kétszer a..
Ez a házi recept már az első használat után megszünteti az ízületi fájdalmakat!
Sokan nem ismerik ezt a filléres cseppet, pedig a körömgombát örökre megszűnteti!
A Revolut hazai jelenléte ezzel új szakaszba lép. A neobank magyarországi fióktelepét a Magyar Nemzeti Bank már 2025 októberének végén nyilvántartásba vette, idén márciusban pedig egy szűkebb tesztcsoport számára elindultak a magyar bankszámlák is. A folyamat most a döntő szakaszába érkezik.
Petrás Gábor szerint a meglévő ügyfelek áthelyezése következik, amelyről minden érintett hivatalos előzetes értesítést kapott, a változásra pedig legkorábban május 18. után lehet számítani. Az egyik legfontosabb újdonság, hogy a felhasználók már közvetlenül a Revolut-számlájukra is kérhetik majd a fizetésüket.

A Revolut közben elképesztő növekedést ért el Magyarországon. Jelenleg már több mint 2,3 millió lakossági ügyféllel rendelkezik, ami nagyjából 24 százalékos országos penetrációnak felel meg. 2025-ben a lakossági ügyfélbázis 28 százalékkal, az aktív felhasználók száma pedig több mint 40 százalékkal nőtt. Ma már az aktív ügyfelek a teljes magyar ügyfélkör közel kétharmadát teszik ki.
A doktornő elárulta, hogy lesz kemény potencia 70 felett is
A bütyök másnapra eltűnik, csak vastagon kenje fel ezt a házi kenőcsöt:
A becsületes alföldi orvos elárulta, hogyan lehet örökre megszabadulni a magas vérnyomástól..
A Japán nők titka: Ezzel 50 után is ragyogó és feszes lesz a bőre!
A magyar fióktelep indulásával a Revolut teljesebben beépül a hazai pénzügyi rendszerbe. A cég csatlakozik az AFR-hez, emellett bevezetik a qvik és a fizetési kérelem funkciókat is. Hagyományos bankfiókok nyitását ugyanakkor továbbra sem tervezik, megmaradnak digitális banknak, bár egyes rendezvényeken – például a Sziget Fesztivál vagy a Hungaroring eseményein – személyesen is jelen lehetnek.
Az ügyfelek számára különösen fontos változás, hogy teljesen magyar nyelvű ügyfélszolgálat érkezik. Bár az alkalmazás és a súgóanyagok már most is elérhetők magyarul, a cél az anyanyelvi támogatás további erősítése.
A doktornő elárulta mit kell tenni, hogy újra olyan legyen a potencia mint 30 évesen!
Uraim! Most elárulom Önöknek, hogyan segítettem több ezer férfinak a kemény potencia visszaszerzésében..
Íme a prosztata gyilkos! Minden férfi olvassa el!
Ha fáj a vállad, a hátad vagy a térded, mindenképpen hagyd ki ezt a két ételt az étrendedből...
Az interjúban szó esett a bankadókról és a tranzakciós illetékről is. Petrás Gábor hangsúlyozta, hogy a Revolut minden országban teljesíti az adott piacra vonatkozó adózási és szabályozási kötelezettségeit. Elmondása szerint tranzakciós illetéket nemcsak tavaly június óta, hanem már korábban is fizettek, és ezt a jövőben is folytatják.
A fenntartható működés érdekében ugyanakkor bizonyos, nem Revolut-számlára irányuló átutalások díjszabása módosulhat. A vállalat célja azonban az, hogy a mindennapi használat a legtöbb ügyfél számára továbbra is olcsó vagy ingyenes maradjon.
Férfiak figyelem! A doktornő elárulja az örök potencia titkát, akár 60 év felett is!
A 96 éves nagymamám elárulta a hosszú élet titkát: "Az ereket tisztítani kell, minden nap! A receptem:
Hihetetlen! Ez a gyümölcs pár hét alatt lebontja az összes zsírt a testedről!
87 éves pécsi asszony elárulja a titkát: Minden nap tisztítom az ereim! Elég egy kanál ebből a..
A Revolut-felhasználók közötti utalások a Standard csomagban is díjmentesek maradnak. Az 50 ezer forint alatti, más bankba indított utalások szintén ingyenesek lesznek, ami az MNB adatai alapján a hazai átutalások 61 százalékát lefedi. A Premium és Metal csomagok havi 1 millió forintig biztosítanak díjmentes utalást, míg az Ultra csomag korlátlan ingyenes átutalást kínál. A qvik-kérelmek szintén díjmentes fizetési lehetőséget jelentenek majd.
A 2028-tól várható bankadó és extraprofitadó pontos mértékéről egyelőre nem közöltek részleteket, mivel az a későbbi magyarországi tevékenység volumenétől is függhet. A Revolut ugyanakkor jelezte, hogy a hazai ATM-telepítési szabályoknak is megfelel majd.
Csodálatos recept ízületi problémákra! 3 nap és búcsút inthet a fájdalomnak!
Igyon naponta ebből 1 pohárral és a paraziták kijönnek belőled!
Uraim! Két lépésben visszakaphatja a fiatalkori potenciáját! Csak hallgasson rám..
A vizelet-inkontinencia 48 óra alatt elmúlik, ha ezt egy éjszakára behelyezi a
Sok ügyfelet érintett érzékenyen, hogy nemrég megszűnt a Revolut kriptoszolgáltatása Magyarországon. A cég szerint erre szabályozási megfelelési okok miatt volt szükség. Bár a visszatérésről a külön működő Revolut Digital Assets Europe Ltd dönt majd, Petrás Gábor utalt rá, hogy a kriptó az Európai Gazdasági Térségben a Revolut egyik fontos szolgáltatásának számít, így hosszabb távon Magyarországon is lehet még szerepe.
Uraim! Nem kell tovább várniuk, a potencia 3 perc alatt visszatér - 60 fölött is!
87 éves pécsi asszony elárulja a titkát: Minden nap tisztítom az ereim! Elég egy kanál ebből a..
Uraim! Most elárulom Önöknek, hogyan segítettem több ezer férfinak a kemény potencia visszaszerzésében..
Ez a házi recept már az első használat után megszünteti az ízületi fájdalmakat!
A hitelezés bevezetésének pontos időpontja továbbra sem ismert, de stratégiai cél, hogy a Revolut idővel Magyarországon is teljes értékű elsődleges bankszámlává váljon, hasonlóan például Románia, Litvánia vagy Lengyelország piacaihoz.
A befektetési szolgáltatások is rendkívül népszerűek a magyar felhasználók körében. Az állam- és vállalati kötvényeket használók száma 55 százalékkal nőtt, míg a Robo-tanácsadó szolgáltatás 98 százalékos növekedést ért el. A 18–24 éves korosztályban különösen látványos volt a bővülés, ott 126 százalékos emelkedést mértek.
A becsületes alföldi orvos elárulta, hogyan lehet örökre megszabadulni a magas vérnyomástól..
Uraim! Két lépésben visszakaphatja a fiatalkori potenciáját! Csak hallgasson rám..
A 65 év feletti potencia titka, hogy meg kell húzni kétszer a..
Sokan nem ismerik ezt a filléres cseppet, pedig a körömgombát örökre megszűnteti!
A biztonsági fejlesztések között megjelent a Vagyonvédelem funkció, a biometrikus Street Mode, valamint az új hívásazonosító rendszer is, amely segít felismerni, hogy valódi Revolut-ügyintéző hívja-e az ügyfelet. A háttérben egyre nagyobb szerepet kapnak a mesterséges intelligenciára épülő csalásészlelő rendszerek is, amelyek a gyanús tranzakciók kiszűrésében és a kártyás visszaélések megelőzésében segítenek.